2011.05.05. 21:04

 

 

Csak az Önéletrajzom

 

  1983. Szeptember 11. napján születtem a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcag városában, majd később se sokkal távolabb nevelkedtem, Kunhegyesen és Tiszagyendán. Mint erre a vidékre jellemző Kun néphagyományok nagyrészt engem is befolyásoltak a későbbiekben.

  Édesanyám, Bene Erzsébet leánykori neve szerint, s foglalkozása alapján varrónő. Édesapám Fekete István, aki fuvaros és kőműves volt. Szüleim egy helyen nevelkedtek és éltek Tiszagyendán. Nagyszüleim és azok szülei is ezen a környéken éltek, mint földművesek (Tiszagyenda, Tiszaroff). Én 19 éves koromig Kunhegyesen és közvetlen közelében nevelkedtem, tanultam és sajátítottam el a jellegzetes „kun virtust”. Édesanyám 29 éves, édesapám 33 éves volt mikor születtem, így a kor és hely szellemének megfelelően már kései gyermeknek számítottam. Így óvtak és féltettek is mindentől. A családomban azonban, mikor 4 éves lettem nagy tragédia történt, édesapám hirtelen meghalt szívinfarktusban. A mi kis családunk igazán ezt nem is tudta feldolgozni. A temetésre engem ki sem vittek és csak két évre rá mondták el, hogy apa már nem jön haza. Ez még máig is feldolgozatlan trauma nekem.

  Majd 6 éves voltam, mikor anyám újra férjhez ment, egy másik középosztálybeli lakatos szakmával rendelkező férfihoz, Csörögi Jánoshoz. Az új apának én örültem a legjobban, én vártam órákat, ha mondta jönni fog. S örültünk egymásnak, együtt játszottunk, míg végül akkori otthonunkból elköltöztünk az új, de nagyobb és mostohább otthonba. Ez az új apámé volt, aki alkoholista, így később sokat sanyargatja lelkem és elmém, de ez edzette a mostani egyéniségemet teljessé. Anyám túlzott féltése és mostohám féltékenysége és dacos haragja között őrlődtem. Testi bántalmazást nem kaptam, de a lelki verések hegei máig megvannak.

  De én, mint már akkori lázadó 8-10 éves koromig túlmozgásosnak, túlságosan rossz gyermeknek számítottam, aki még az óvó nénit is megrugdossa. Kaptam is ezért sok dorgálást. Igazán 12 éves koromra mondható, hogy megnyugodtam és a tanulmányaim, így 5 osztály körül felfelé ugrottak. Az elfojtott és meg nem értett érzésem a tanulásba öltem. 8. osztály végére én lettem az osztály egyik legjobb nebulója.

  Majd a helyi Gimnáziumban tanultam, itt is jó eredménnyel. Ekkor és még az általános iskola 7.-8. osztályában kezdtem tekintetemet az irodalom felé fordítani. Első versem is ezekben az időkben íródtak (1997.-ben: „Négy éves voltam; Kiskutyám a nyugvóhelyre”). Az irodalom ekkor már kedvelt és sokat olvasott témája lett életemnek. Ady Endre, József Attila, Petőfi Sándor, Babits Mihály köteteinek olvasása mindennapossá váltak. Kedvenc tantárgyaim még a történelem és a biológia voltak. 2003-ban tettem le az érettségit sikeresen és tettem le egy informatikai vizsgát is – a kor kihívásainak megfelelően –.

  Innen tovább, a jászberényi főiskola Szociálpedagógia szakára jelentkeztem és sikeresen be is kerültem.  Itt 2003.-2007.-ig tanultam. Mikor is az otthontól távol a Jászság fővárosában éltem. Ekkor kezdődött el igazi szabadságom, kamaszkorom. Akkor még nem tudva, hogy ezek az évek (2007-ig) az utolsók a boldog, felhőtlen és szabadságfényű életemből.  Itt éltem meg először a barátokkal közös heves vitákat, közös bormámoros sétákat és szédítő, majd nagy puffanásban kiteljesedő szerelemet. Az alkotások megírásának vágya és papírra vetése nem maradt el ezen évek alatt sem („Ha gondolatunk; Szabadság madara; Egyszer volt; Várok egy Tavaszt”).

  Majd egy kis ideig dolgoztam nem szakmán belül, mint gyártósori összeszerelő, műanyaggyárban és operátor a Samsung cégnél.

  Szakmán belül először egy jogvédő roma szervezetnél dolgoztam Jászladányon, ahol titkároskodtam, a technikai eszközöket kezeltem és a szervezet tanodájában oktattam a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket a számítógép használatára. A szervezet indított is egy Országjáró körutat, ahol a roma telepek helyzetét méri fel. De pénzhiány miatt ez félbe maradt. A szervezet elnökével haragban váltunk el, mivel nem tudott kifizetni.

  Én 2008. őszén költöztem haza, Kunhegyesre. Itt édesanyámmal és öcsémmel éltem, aki a mostohámtól született és ekkor már 17 éves. Ebben az időben mostohaapámtól külön élünk, már 4 éve. 2009-ben 3 hónapig együtt éltem egy tőlem 5 évvel, idősebb nővel, akivel kapcsolatunk az elejétől nem volt stabil. Ő birtokolni akart és irányítani, én meg mint szabad szárnyú, költői szabadság szárnyain szárnyaló, elveszett madár élni, szárnyalni. Így a kapcsolatunk viharosan és sok civódás után vége szakadt (2010: „Egy hitetlen léleknek”).

 2010 elején kis baráti segítséggel felköltöztem a fővárosba, részben felejteni a „Rég elmúlt szerelmeket…” („Akkoriban még”), részben munkát találni. Szerencsére kis idővel elhelyezkedtem a Félúton Alapítványnál, mint szenvedélybetegek közösségi gondozója. Én a VIII.-X. kerületben dolgozom, mint szenvedélybetegek közösségi gondozó. Sok mindent láttam (nyomor, eltorzult életek), s ezek hatására íródott 2011.-ben a „Betondzsungel; Ha gondolatunk – a város közepén-„.

                                                                        Karcagi-Fekete István

U.I:

  Röviden ennyi, de ez csak ideiglenes vázlat, mivel még bővítésre, szépítésre szorul. Ezúton is köszönöm a nyájas olvasónak, hogy e sokbetűs életet átolvassa.

***

  

Karcagi-Fekete István

 

...Fáj a szív

Ha gyáva vagy, akkor gyáva vagy
...zúgja az ész,
de a szív is hangot ad,
nem, nem és nem,
az észt hallani nem szabad,
mert az önző és balga-tag.
A szív csak mely tiszta,
nemes és örök hang,
bár sokszor fáj,
légy bátor és erős lovag,
az idő neked jár,
mi szükséges megkapod, ha ember maradsz.

 ***

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://koltoiszabadsag.blog.hu/api/trackback/id/tr72880741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása