Karcagi-Fekete István
Nincs menekvés...
Nyugodj már le zordon nappal,
földig sújtó viharoddal,
átkaiddal, melyek mind
fentről hullnak, mint a villám
egyre erősebben, erősebben…
„Átokverés, dögvész sújtson föld!”
- Dörren,
s civilizációnk a Titanichoz menet,
a kapitány még önkénytelenül felkiállt:
„Tudom, mennyi átkot szór rád
ez a poor gúnyás sokaság!
Ó Szodoma és Gomora,
ti eredendően a tiltott almától
fertőzött, fekélyes, beteg városok.”
Az acélszerkezet egyre csak
merül hullámsírja felé,
mely már eleve adatott számára.
A kapitány, mint lángoszlop
egyre csak áll az elveszettnek hitt
hajója orrában.
„Nincs menekvés,
nincs bocsánat!?”
Sóhajt a remény,
s eltűnik a feledés fátylában.
Elveszettnek hitt,
mert a hajó emléke fennmarad,
de minékünk élni kell ember,
hogy hajónk emléke még sokáig éljen!
***
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.