Karcagi-Fekete István
Betondzsungel
Állok, s várok?!
Szállnék, de nem tudok.
Nem lehet üde frissítőt
tikkadtság ellen szürcsölni nedűt.
Nem lehet itt,
ahol az eltévedt emberek
átlátszó zacskóktól
átlátszó halált remélnek
sóhajtásnyi boldogság után.
Állok, s várok?!
Hinnék, de lehet még?
Nem lehet itt a lelketlenség dzsungelében,
a rohanásban, a figyelmetlenségben,
ahol a villamos robajban
dünnyögő nincstelenek
szagos szidalmainak
céltalan fájdalma elborzaszt.
Itt, ahol a nedves vasakról
cseppenként csepegnek
a kivetettek borgőzös leheletei,
megbúvó, érdes tenyereik
minden apró neszre kinyúlnak,
talán egy jobb világ felé.
***
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.