Karcagi- Fekete István

Ugyan, hogy?

Vajon az élet, mely vad korbácsa

gyötri most éhező testünket?

A damaszkuszi úton, miért

nem jön a kalmár,

aki ápolná lelkünket szándékával? -

eltörölve ott a pap, sámán, orvos tudományát.

Itt és most, a lényeges szempont;

itt, ahol a jóság szikrája alig pislákol,

most, amikor a jóság szikrája már

senkiben sem látható;

látni, érezni, átélni, részévé válni

az önzetlen jóságnak:

mind az itt és a most,

az eredendő bűneink

és önzőségünk csapdája.

Bitang menet ez nekünk,

s hosszú még az út a bűnbeeséstől

a teljes megváltásig,

hosszú és keserves menet,

míg végül maga az ember

lesz a legbutább a földön.

Az értelem elpártol tőlünk,

s mi ezt végig nézzük, végigéljük.

Mi, akik részei leszünk a kegyvesztett népeknek,

mint az első emberpár, akiket száműztek,

minket is száműznek, és nem a paradicsomból,

hanem az értelem és civilizáció világából.

Nem lesznek figyelmeztető csapások,

már csak a végső viszontagság,

mely le nem rázható súllyal

és terrorral ülhet ránk,

s elveszi legnagyobb kincsünket:

az emberi értelmet.

 ***

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.